Miért nem bálványok a kézműves alkotásaim

0 Comments

Egy igés kép semmiképp sem bálvány

Sok hívő, tévesen úgy gondolja, hogy az igés, üzenettel bíró képek, és egyéb alkotások bálványnak minősülnek.

Arra hivatkoznak, amikor Mózes által megmondta Isten az Ő népének, hogy ne készítsenek kézzel csinált, faragott képet, sem szobrot, hogy azután Istentől elfordulva, azokat imádják.

Képeimen keresztül, Isten megszólítja az embereket

Akik a fentiekre hivatkozva nem tartanak otthonaikban igei üzenettel bíró képeket, véleményem szerint hibát követnek el. Számtalanszor hallottam ugyanis vissza, hogy tőlem távol került alkotásaim, messzi othonokban, milyen sok, oda betérő vendéget szólítottak már meg.

.

Az “Urbán L. Tamás kézműves alkotásokról”

Az “Urbán L. Tamás képzőművészeti alkotások”, szinte mindig tartalmaznak konkrét, szöveges üzeneteket. Nem akarják ábrázolni semmilyen formában Istent, és soha senkit nem biztatnak arra, hogy azok előtt imádkozzanak vagy keresztet vessenek stb. Konkrét és ütős üzeneteket fogalmaznak meg az emberek felé annak érdekében, hogy a szemlélődők közelebbről ismerhessék meg Isten személyét, szeretetét.

Én, mint ezen képzőművészeti alkotások létrehozója, sokszor egyértelműen érzem, hogy Istentől kapok vezetést inspirációt, bizonyos képek elkészítésére, sőt magát az ötletet is arra nézve, hogyan készítsem el azokat.

Emlékeztessétek magatokat Isten igéire!!

Mindezek mellett, az adott otthon lakóit is újra és újra emlékeztetik Isten igazságaira. Valahogy úgy, ahogy az Úr kérte az Ő népétől az 5 Mózes 6. részében:

“Kössétek ezeket az igéket a karotokra, hogy emlékeztessenek! Kössétek a homlokotokra, hogy el ne felejtsétek! Írjátok föl ezeket házaitok ajtófélfáira és kapuitokra!”

Ne ítélkezzünk, hanem hirdessük a Jó Hírt!

Vizsgáljuk meg az Úr igéjét alaposan, mielőtt bizonyos dolgokban ítélkezünk, vagy valótlan állításokat terjesztünk Isten népe között! Ne vezessük félre az Övéit, mert ezért számon leszünk kérve! Ragadjunk meg minden lehetőséget Isten beszédének hirdetésére, még otthonaink falait is!

Ha ezek után úgy érzed, szeretnél egy ilyen kézműves alkotást saját részre, vagy ajándékba, akkor kattints ide, és írd meg nekem a kedvenc igédet! Azt is, hogy mekkora képet szeretnél és, hogy mi a maximum összeg, amit rá tudnál szánni! Hamarosan jelentkezem a válasszal.

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?